Most szól:
Vezeti:
2015.06.18 Csütörtök . 10:19

KFT - Minden napra egy koncert!

Legelső, 1981-es fellépésének teljes műsorát adja elő a KFT együttes szombaton, a Budapest Parkban. Erre nyerhettek páros jegyet pénteken!

Tegyük a szívünkre a kezünket: az Afrika című dalt soha, de soha nem lehet megunni. Ha ezerszer hallottuk, akkor már csak azért is el kell kornyikálni valamelyik házibulin. Persze a KFT-nek rengeteg nagyon jó zeneszáma van még: Siker, pénz, csillogás, Elizabeth... Ugye, hogy már a dalok címét említve is egy sajátos, utánozhatatlan KFT-hangulatot érzünk?

Az 1981-ben alakult budapesti zenekar két tagja, Bornai Tibor és Laár András annak idején kottagrafikusként keresték a kenyerüket, s ez a foglalkozás ismertette meg őket egymással. A közös bandaalapítás akkor fogalmazódott meg bennük, amikor - mivel a zongorához és a gitárhoz is jól értettek - Márton Andrással dobossal együtt a Fonográf együttes kiegészítő muzsikusaiként dolgoztak. 1980 őszén aztán csatlakozott hozzájuk az esernyőkészítőként dolgozó basszusgitáros, II. Lengyelfi Miklós, és megalakult a KFT.

A formáció neve onnan ered, hogy hazánkban a '70-es évek végén bukkant fel a "korlátolt felelősségű társaság" mint gazdasági kifejezés. Laár András javaslata volt, hogy így nevezzék el az együttest, mondván: a világ dolgaiért csak korlátozottan tudnak felelősséget vállalni. A bandatagok egyébként annyira jófejek, hogy a '80-as évek elején össze is hívták az összes magyar kft-t egy találkozóra - akkor még mindnyájan elfértek egy étteremben.

Nosztalgikus hangulat, összetéveszthetetlen humor, irónia és kritika. Ez a KFT, amelynek szombati koncertjén a szerencsés nyertes másodmagával részt vehet!