Most szól:
Vezeti:
×
2015.06.25. Csütörtök 10:41

Amy - Az Amy Winehouse sztori 2.: A barátok megtörik a hallgatást

A filmesek nagy áttörését hozta, amikor megnyerték a filmhez Nick Shymansky-t, Winehouse legelső menedzserét. Rendkívül jó viszonyban volt Amy-vel, elfogadta őt minden hibájával együtt. Ráadásul számos olyan archív anyaga volt, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a filmez.

A vágó, Chris King szerint Shymansky volt az első, aki a filmeseket bevezette Amy történetébe. “Nick kulcsembernek számított” - magyarázza. “Beszéltünk a barátjával, Tyler James-szel is, és mindketten úgy jellemezték ezt a lányt, mint aki teljes mértékben személyes okokból zenél és ír verseket. Mindketten más véleménnyel voltak arról, miért is volt ez így, de nyilvánvalóan valamiféle katartikus élményt nyújtott számára a zene és írása, segítettek neki az elszenvedett fájdalmak enyhítésében.”

“Az írás felért egy zeneterápiával Amy számára” - folytatja King. “Emellett a stílusa roppant szellemes és vicces volt. Mivel egyfajta gyógyírt is jelentett számára, írnia kellett. Kényszeres cselekedet volt. Írt nagyon vicces, ugyanakkor durva dalszövegeket is. Mihelyt megszereztük ezeket a szövegeket, elsőként építettük be őket a filmbe. A szavai beleégtek az elménkbe.”

Ezután további kilenc hónapba telt Juliette Ashby-t és Lauren Gilbert-et is bevonni a munkálatokba. “Teljesen olyanok, mint Amy” - mondja Kapadia. “Nick megmondta, hogy Amy-hez hasonlóan nagy kihívást fognak jelenteni, de azt is hangsúlyozta, hogy mindenki másnál jobban ismerték őt, és így ez lett a következő feladat: megnyerni a bizalmukat.”

Amikor Kapadia elkezdte az Amy-hez legközelebb álló személyeket meginterjúvolni, látható volt, ahogy felszabadulnak. Örültek, hogy megszabadulhatnak attól a tehertől, amit egészen odáig magukkal hordoztak. “Egyfajta terápia volt ez számukra,” - mondja a rendező. “Én objektív szemlélő voltam. Nem tartoztam a zeneiparhoz, nem volt listám a kötelező teendőkről, és az emberek többsége kis idő múlva kezdett jobban lenni. Ez pedig odáig vezetett, hogy voltak ugyan témák, amelyekről nem akartak beszélni, de végül is úgy érezték, hogy el kell mondaniuk azokat is. És mikor már tízen ugyanazokat a tényeket mesélték el külön-külön, akkor vált láthatóvá, hogy minden szépen összekapcsolódik.”

"Az interjúk során az alanyok többször összeomlottak és zokogásban törtek ki. Minden érintett számára ez egy érzelmileg megterhelő, szívszaggató élmény volt. De mivel az arcukat nem rögzítettük, csak a hangjukat, ez segített,” - meséli Kapadia. “Nem szükséges a kamerán keresztül látni az érzelmeket, - azok a hangokból is jól kiérezhetőek. A hangrögzítéses módszer sokkal egyszerűbbé tette a bizalom kiépítését, ellentétben azzal, ha az ember filmezi is őket, mert olyankor a szereplőkre teljesen más módon hárul a figyel. Ezek után visszajátszottuk nekik a szerkesztett interjút, és megkérdeztük tőlük, hogy a felvételen hallottak valóban megfelelnek-e annak, amit mondani akartak" - mondja a rendező.

King egyetért azzal, hogy Winehouse gyerekkori barátai roppant bizalmatlanok voltak a projektben való bárminemű részvétel iránt. “De végül is előkerültek és sikerült olyan személyeket bevonnunk, akik rendkívül közel álltak Amy-hez és a Winehouse családhoz, azokhoz, akik mindvégig ott voltak mellette” - mondja. “Így ami azelőtt csak feltételezés volt, egyszeriben valósággá vált.” Nem csak a Shymansky-val, Gilberttel és Ashby-vel készített interjúk bizonyultak kulcsfontosságúnak a film szempontjából, a felvételek is azok voltak, amelyeket biztosítottak számukra. “Számos koncertfelvétel létezik, de nincs sok mozgókép, ami Amy élete csúcsán készült volna, mivel híressé válása előtt az ő virágzása csak egy röpke pillanatig tartott” - mondja Kapadia.

“Nick felvételei azonban főleg arra koncentráltak, hogy azt a lányt mutassa meg nekünk, aki Amy valójában volt. A felvételekből az ember megérthette, milyen intelligens, különleges és ugyanakkor milyen átlagos lány is volt ő. Tudtam, hogy képes leszek filmet készíteni szimplán arra az egy korai felvételre támaszkodva" - teszi hozzá a rendező. “Közvetlenül a kamerába néz, egyenesen a közönségre.” - mondja. “Ezt nagyon ütősnek találtam. Nagyon barátságosan viselkedik benne és sokat filmezi saját magát, szó szerint magához beszél a kamerán." Aztán hozzáteszi: "Ott vannak ezek az igazán személyes fényképek is, amelyeken saját magát fényképezte le a számítógépén, Photo Booth alkalmazással. Emlékszem, amikor megláttam őket, azt gondoltam, ez egy nagyon erőteljes vizuális utazás lesz. Mert hát aztán a paparazzik megjelenésével a dolgok csak eldurvultak."

Gay-Rees egyetért. “Úgy hiszem, a korai felvétel kulcsfontosságú volt.” - mondja, “mivel ebben egy olyan oldalát mutatja meg nekünk Amy, ami nagyon különbözik a sajtóban megismerttől. Személyiségének ez az oldala, ami átsugárzott a felvételeken, jó kiindulópont volt számunkra.” Gay-Reeshez és Kapadiához hasonlóan Chris King vágó is úgy véli, ez a felvétel döntő fontosságúnak bizonyult. Azokat a 2005-ből származó, Amy gyermekkori barátaitól szerzett felvételeket idézi, amelyek Winehouse-t úgy mutatják, mint az, amelyiken épp tárlatvezetést tart a lakásában. “Annyira vicces, élettel teli és boldog a felvételen, igazán szerelmes lehetett azon a nyaraláson, amikor végigvezeti nézőjét a lakásában” - mondja. “Az élete akkor csodálatos volt. Annyira briliáns az a felvétel, olyan vicces az egész.” Egészen eddig senki sem láthatott ezekből a korai felvételekből egyetlen részletet sem. “És annyira fantasztikus volt például olyan anyag birtokába jutni, ahol Amy a saját esküvőjén látható,”- teszi hozzá King.

Amy barátja, Phil Meynell adta ezt a felvételt, aki szintén interjúalany volt a filmkészítés során.” És senki sem látta még. Elképesztő.” - mondja Gay-Rees. “ Ez egy igazán intim felvétel. A karrierje csúcspontján álló, éppen kikapcsolódó énekesnőt ábrázolja. Szeretem az énjének azt az oldalát, amit a hajón mutat meg nekünk magából az esküvője napján.”

Sok felvétel nagyon erősen hat az események fényében. Gyakran egyenesen a kamerába nézett, amikor vették őt a barátai, hozzátartozói és akkor is, amikor a férje (Blake Fielder, egy másik kulcsfontosságú közreműködő) készített róla felvételt. Amikor a rehabilitációs helyen vannak és Blake azt mondja: “Gyerünk, énekeld el a Rehabot!” Ezt a jelenetet nagyon nehéz nézni, és az, hogy közben minket bámul, fokozza a dal mondandójának értelmét.

Sorozatunk következő részében az Amy - Az Amy Winehouse sztori vágásának folyamatába nyerhettek bepillantást!

Asif Kapadia rendezői jegyzeteibe itt nyerhettek bepillantást >>>

A dokumentumfilm július 9-től látható a magyar mozikban!