Most szól:
Vezeti:
2019.07.19 Péntek . 10:54

Campus fesztivál - programajánló

Ha nyár és Debrecen, akkor Campus!

Ha kis hazánkra gondolunk, abban egy percig sem kételkedünk, hogy jócskán tartogat nekünk fesztiválokat - főleg a nyáron! Az egyik ilyen nagyszabású történet, a debreceni Campus, ami ugyan a fővároshoz képest nincs közel, de maximálisan megéri leutazni az ország keleti szegletébe.

A Campus fesztivál egzébként egy könnyűzenei rendezvény, melyet minden év júliusában rendeznek meg a debreceni Nagyerdőben. Több színpad is várja az odalátogatókat és a legnagyobb haza zenekarok mellett neves klföldi előadók is fellépnek. Az idei esztendő legnagyobb durranása talán a Limp Bizkit lesz. 248 zenei formációban több mint ezer zenész és mintegy 200 egyéb program kínál kikapcsolódási lehetőséget a Nagyerdőben július 17. és július 20. között.

 

 

Idén egyébként új fejezet kezdődik a Campus Fesztivál életében. A Debrecenben egyre népszerűbb nagyerdei Békás-tó területén a Campus Fesztivál kísérő eseményeként július 19-én és 20-án a művészeté lesz a főszerep: első alkalommal mutatkozik be a Campus ART, ahol a látogatók megismerkedhetnek a művészetek színes világával és interaktív módon kipróbálhatják, melyik művészeti terület áll hozzájuk legközelebb.

A vidámparkban egy külön fesztivál várja a gyerekeket. A Campus KID egyszerre mutatja be a digitális és virtuális világ játékainak hazai hőseit és a hagyományos játékok világát.

Na de visszakanyarodva a zenéhez, íme néhány fellépő, akiket a helyetekben nem hagynánk ki:

Július 19.

- Fatal Error (16.30 - National Instruments Nagyszínpad)

- AWS (17.45 - National Instruments Nagyszínpad)

- Follow the Flow (19.30 - Hell Nagyszínpad)

- Tankcsapda (20.40 - National Instruments Nagyszínpad)

- Alan Walker (22.30 - National Instruments Nagyszínpad)

- Irie Maffia (23.00 - Hell Nagyszínpad)

- Hősök (23.30 - Pepsi Music Hall)

Július 20.

- The Carbonfools (16.30 - National Instruments Nagyszínpad)

- Intim Torna Illegál (17.45 - National Instruments Nagyszínpad)

- Apey and the Pea (18.15 - Hell Nagyszínpad)

- Rúzsa Magdi (19.10 - National Instruments Nagyszínpad)

- Subscribe (19.40 - Hell Nagyszínpad)

- Halott Pénz (20.50 - National Instruments Nagyszínpad)

- NB (22.00 - Pepsi Music Hall)

- Limp Bizkit (22.30 - National Instruments Nagyszínpad)

- BSW LIVE (1.15 - Pepsi Music Hall)

Este pedig érdemes lesz figyelni az Én vagyok itt!-et, hiszen bejelentkezünk mi is a Campusról. Azt, hogy pontosan melyik előadó koncetjéről, azt nem áruljuk el előre, tartsatok velünk 21.05-től az M2 Petőfi Tv Műsorán!

Fotó: Campus Fesztivál Official Facebook oldala