Most szól:
Vezeti:
2018.01.10. Szerda 09:27

Milyen zenei újdonságok várnak ránk januárban?

A január a zenészek életében az úgynevezett "uborkaszezon", de ne csüggedjünk, mert nem mindenkinél!

Erős lemezekkel indul a január, szóval azt megígérhetjük nektek, hogy slágerekben nem lesz hiány 2018-ban sem. De hogy milyen csemegék érkeznek pontosan az év első hónapjában?

Lássuk csak!

Camila Cabello - Camila

Körülbelül egy év telt el a Fifth Harmony lánycsapatából való kilépése óta, de a szárnyait bontogató, ám máris világsztárrá vált kubai-amerikai énekesnő, Camila Cabello január 12-én megjelenteti Camila címre keresztelt debütáló albumát. A szenvedélyes és személyes hangvételű anyag - ahogy ő fogalmazott - “élete elmúlt évének filmzenéje”. Az album munkálataiba a korábban Katy Perry-vel és Ed Sheerannel is dolgozó Benny Blanco, Ryan Tedder, Pharrell Williams és Sia is besegített. Ed Sheeran a vendégszereplők körét is színesíti, csakúgy, mint Charli XCX. A lemez eddig megjelent dalai – a Havana, a Never Be the Same és a Real Friends – máris a slágerré válás útjára léptek.

Joe Satriani - What Happens Next

Az ikonikus gitárvirtuóz rajongói számára erőteljesen kezdődik majd az újév; január 12-én megjelenik Joe Satriani 16. stúdióalbuma, a What Happens Next! Az új lemez egy lehengerlő power trió gyümölcseként lát majd napvilágot. Satriani gitárjátékát a basszusgitáros/énekes legenda Glenn Hughes (Black Country Communion, ex-Deep Purple) és a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith teszi majd teljessé. A produceri munkálatokat és a keverést pedig Mike Fraser (korábbi munkái: AC/DC, Led Zeppelin, Metallica stb.) végezte. A lemez öt beharangozó szerzemény, köztük a címadó dal formájában már megízlelhető.

Craig David - The Time Is Now

A The Time Is Now a brit pop és R&B énekes 7. stúdióalbuma, melyen olyan közreműködők szerepelnek, mint JP Cooper, a Bastille, AJ Tracey, Ella Mai, Kaytranada és GoldLink. Hasonlóan parádés a lemezen dolgozó producerek sora, többek között Tre Jean-Marie, Fraser T Smith, Jonas Blue, a Chase & Status és Blonde munkálkodtak a kiadványon. Két szerzemény, a Heartline és a Bastille-al közös I Know You már elérhető, a teljes anyag január 26-án jelenik meg CD-n és dupla bakeliten.

Various - Stranger Things: Music from the Netflix original series

A 18 Emmy-jelöléssel büszkélkedő, napjaink slágersorozatává váló Stranger Things sikerének lényeges komponense a magávalragadó, hipnotikus filmzene. A rajongók örülhetnek, mivel január 19-én dupla bakeliten jelenik meg egy 30 tracket számláló válogatás, a 80-as évek imádott slágereivel és a két évad legjobb betétdalaival – köztük olyan pazar dalokkal, mint Toto Africa, Joy Division Atmosphere, The Clash Should I Stay or Should I Go, Bon Jovi Runaway vagy a Scorpions Rock You Like a Hurricane.

John Williams - The Post (Original Motion Picture Soundtrack)

A filmtörténet egyik legnagyobb zeneszerzője, John Williams ötven Oscarjelöléssel, ebből öt díjjal büszkélkedhet, na meg olyan ikonikus filmszériák témáival, mint a Star Wars, az Indiana Jones, a Jurassic Park vagy a Harry Potter. Ezúttal Steven Spielberg Meryl Streep és Tom Hanks főszereplésével készült filmdrámájához, a The Post-hoz alkotott zenét – az anyag immár a 28. közös munkájuk. A 10 dalt tartalmazó lemez január 12-én jelenik meg.

Arcade Fire - The Suburbs

Az Arcade Fire harmadik, 2010 óta szívünkbe zárt stúdióalbuma is újrakiadásra kerül! A frontemer, Win Butler szerint az anyag a Depeche Mode és Neil Young esszenciáinak keveréke, mivel azt szerette volna megfejteni, hogyan is születnek azok az őrült hangok, amiket az ifjúkorában hallgatott zenékből elcsípett. A lemez már beszerezhető CD-n és dupla bakeliten.

Forrás: Sony Music