Most szól:
Vezeti:
2018.03.04 Vasárnap . 05:00

Hallgasd meg a legfrissebb számokat, kedvenc előadóidtól!

Nem voltak mostanában restek a kedvenc zenészeink, hiszen egymás után jöttek ki a jobbnál jobb dalok.

Pink például legújabb számának videoklipjében eddig sosem látott otthoni felvételeket is megmutatott. Az új szám címe, Whatever You Want és a klipben szerepel a férje, Carey Hart és két közös gyermekük, Willow és Jameson is, nagyon édes együtt a család!

Meghan Trainor is kijött egy új számmal, mégpedig a No Excuse-zal, amit az előző számához hasonlóan is sokáig fogunk még dúdolni. Ezt a dalát kifejezetten azoknak nőknek írta, akiket hozzá hasonlóan is, az emberek próbálják lebeszélni az álmaik eléréséről.

Demi Lovato sem volt rest az utóbbi időben, hiszen Luis Fonsival közös számuk épp a napokban jelent meg, Echame La Culpa (Not on You) címen. A remix egy igazán kapós dal, ami a szakításról szól, és ugyanolyan raggeton ütemeket tartalmaz, mint az eredeti számuk.

Ariana Grande pedig egy egész albumot dobott ki, ami a negyedik stúdió lemeze. A managerei szerint ez az eddigi legjobban sikerült albuma az énekesnőnek, valamint a producer nem volt más, mint Pharell és most az énekesnő szervesen részt vett minden dal írásában is. A teljes alkotás még nem elérhető, viszont az énekesnő előzetesével hangolódhatunk a dalokra!

see you next year

Ariana Grande (@arianagrande) által megosztott bejegyzés,

Forrás: JustjaredJR 1, 2, 3 és JustJared

Lead: IMDb