Most szól:
Vezeti:
×
2018.05.10. Csütörtök 09:45

7+1 érdekesség a Földről, amit nem hallhattál az iskolában

A Föld, mindannyiunk otthona, nagyjából 4,5 milliárd éve jött létre, egy milliárd évvel „születése” után pedig már megjelent rajta az élet első nyoma.

A Föld, amit Kék bolygónak is neveznek a Naprendszer sorban a harmadik bolygója. Apró szomszédja a Hold 27 naponta egyszer kerüli meg, míg az éltető Napot a Föld 365 nap alatt járja körül. De azt tudtad, hogy régebben talán nem is kékes színben pompázott? Vagy, hogy életet adó bolygónknak melyik a legnagyobb élőlénye?

Íme, néhány izgalmas tény a bolygónkról, amit még talán nem hallottál!

1. Az éltető víz

A Földet azért is nevezik Kék bolygónak, mert felszínének többségét, egész pontosan 71%-át, víz borítja. De tudtad, hogy ennek a rengeteg víznek, mindössze három százaléka ivóvíz? Nem sok, ugye? Ezzel szemben tengereinkben és óceánjainkban annyi só van, hogy be lehetne vele teríteni a Föld teljes szárazföldjét – 152 méter magasan.

Pixabay Pixabay

2. A Hold egyszer a Föld része volt

Svéd tudósok tanulmánya szerint körülbelül 4.36 milliárd évvel ezelőtt a Föld bolygó ütközött egy Theia névre hallgató - Földével megegyező sugarú pályán mozgó - kőzetbolygóval, és a Föld lecsapódó darabkáiból született meg a bolygónk egyetlen állandó természetes holdja.

3. A gravitáció furcsaságai

Mindenki tudja, hogy a Föld egyik különlegessége, ami élhetővé teszi, az a gravitáció. Ám a lábukat a földhöz szegező erő nem egyforma a bolygó egyes részein. Az Andokban például nagyobb a gravitáció, a Hudson-öbölben pedig kisebb. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a Föld, mint tudjuk, nem tökéletesen gömb alakú.

Giphy Giphy

4. Lila bolygó?!

Tudósok szerint sok-sok évvel ezelőtt a bolygónk lila színű volt az űrből. Mégpedig azért, mert az ősi mikróbák a zöld színű klorofilltól eltérő molekulát alkalmazhattak, hogy hasznosítsák a napsugarakat, méghozzá egy olyat, mely az organizmusokat lila színnel látta el.

Depositphotos Depositphotos

5. Egy nap alatt a szomszédba

Tudjuk, hogy a Föld időzónákra oszthatók fel, ennek köszönhető az a furcsaság, hogy az Amerikai Szamoa részét képező Rose Atoll sziget habár mindössze 2000 km-re fekszik a Kiribati részét képező Kirimati-szigettől, a két szomszédos sziget közötti időeltolódás mégis pontosan 24 óra.

6. Egy völgynyi Mars a Földön

Évi csupán 200 milliméteres csapadékmennyiségével, belső vidékein pedig még kevesebbel az Antarktiszt tartják a világ legnagyobb sivatagának. A legextrémebb sivatagi régió a McMurdo száraz völgy. A leáramló, 320 km/h-s sebességgel süvítő szél képes felszárítani a területen lévő összes nedvességet. Ennek következtében a McMurdo száraz völgyeket a Marshoz leginkább hasonlító földi tájnak tartják.

Pinterest Pinterest

7. Aranyos bolygó

Tudtad, hogy a Földön rengeteg arany van? Gyakorlatilag annál is több, mint amivel teljes felszínét be tudnánk borítani. De van egy bökkenő. A zöme a tengerekben és óceánokban található és ott is apró pikkelyekre bomlottak és így nem éri meg a befektetett energia, hogy összegyűjtsék ezeket.

+1. A legnagyobb élőlény

Nos, ha legekről van szó, biztosan sokan a valóban hatalmas kék bálnára gondoltok, de az első hely valójában nem őt illeti. A legnagyobb élőlény a Földön, ugyanis egy gomba. Pontosabban egy oregoni legalább 2400 éves mézgombatelep, a Kék-hegységben. 130 méteres hosszával, a bálnát kenterbeverő 180 tonnás súlyával közel 10 km2-et borít be nyúlványaival.

BBC BBC

Forrás: Brightside

Lead: Pexels