Most szól:
Vezeti:
2018.09.23. Vasárnap 11:46

Mi a helyzet most a 2000-es évek legkedveltebb színésznőivel?

Bizony ők is változtak az azóta eltelt idő alatt.

Az élet szinte minden területén igaz, hogy nem könnyű a sikert elérni, de megtartani még annál is nehezebb. Ez pedig a sztárokra is érvényes. Lehet, hogy valaki gyorsan a csúcsra ér és a világon mindenki megismeri a nevét, de egy-két év múlva egészen egyszerűen eltűnhet a süllyesztőben. Előfordulhat az is, hogy valaki lassan kúszik felfelé a ranglétrán, egyre szélesebb körben szerezve ismertséget, de az sem ritka, hogy valaki egyik napról a másikra berobban, majd eltűnik, s később újra visszatér a reflektorfénybe.

Vegyük sorra hol tartanak most a 2000-es évek kedvencei!

Kate Hudson

Goldie Hawn lányaként, Kate valószínűleg már az anyatejjel magában szívta a szakma csínját-bínját. A színésznőnek az áttörést az egyik első főszerepe hozta meg, a Majdnem híres című filmben, melyért egy Oscar-jelölést is bezsebelt. Berobbanását köszönhetően Kate főként romantikus vígjátékokban bukkant fel a filmvásznon, mint például: A csajok háborúja, a Bolondok aranya, vagy az Én, a nő és plusz egy fő. Időközben Kate a kamera másik oldalán is kipróbálta magát, hiszen megalapította saját produkciós irodáját. A 39 éves színésznő jelenleg harmadik gyermekével várandós.

Lindsay Lohan

Lindsay Lohan a 2000-es évek egyik legnagyobb tinisztárja volt. Lindsay 12 évesen debütált az Apád-anyád idejöjjön! című filmben, ami után a közönség egyből a szívébe zárta. Ezt követően Lindsay sorra kapta a szerepeket, jött a Nem férek a bőrödbe, a Kicsi kocsi-Tele a tank, és persze a kultfilmmé vált Bajos Csajok. Ám, a korán jött hírnév Lindsay esetében hamar vissza is ütött. 2007-ben próbaidő alá helyezték, mert ittasan vezetett, és kétszer is balesetet okozott. Elvonókúrára küldték, ami viszont nem tett jót az hírnevének és számos szerepet elvesztett. Színésznőként azóta sem tudott visszatérni, de élete mára nagyjából egyenesbe jött. Saját ruha- és kozmetikummárkát indított, emellett egy athéni szórakozóhely tulajdonosa is.

Renée Zellweger

Renée 2001-ben kapta meg a Bridget Jones naplója című film címszerepét, Hugh Grant és Colin Firth oldalán, aminek kedvéért jó pár kilót magára szedett. A film világhírnevet hozott Reneének, de beskatulyázást nem. A komika szerepe után drámai szerepekben is remekelt, láthattuk őt a Chicago, a Miss Potter, vagy épp a Hideghegy című filmben, amiért Oscar-díjat kapott. Az utóbbi pár évben azonban a Bridget Jones 3. részét kivéve nem sokat láthattuk Reneét a vásznon, sokak szerint balul sikerült plasztikai műtétei miatt. Azonban hamarosan a Judy Garland életéről készülő film címszereplőjeként újra találkozhatunk majd vele.

Alyssa Milano

Alyssa a gyermekszínészként kezdet karrierjét, még a 80-as években. A 2000-es évek elején aztán Bűbájos boszorkaként vett le mindenkit a lábáról. A sorozat 2006-os befejeztét követően Alyssa kissé háttérbe szorult. Férjhez ment, két gyermeke született. A színésznő tavaly került ismét a figyelem középpontjába, mikor kirobbant a Weinstein-botrány, és Alyssa is a MeToo kampány szószólója lett. A színésznő egyébként rengeteg humanitárius munkát végez, UNICEF követ, PETA tag és elkötelezett vegetáriánus.

Sarah Michelle Gellar

Sarah Michelle Gellar-t a Buffy, a vámpírok réme és a Kegyetlen játékok című filmekből ismerte meg a nagyközönség. Ő az egyik fele a 2000-es évek egyik legikonikusabb sztárpárosának, férje a szintén színész Freddie Prinze Jr., akivel a Tudom, mit tettél tavaly nyáron és a Scooby-Doo című filmekben szerepelt együtt. A párnak két gyermeke született, Charlotte és Rocky. Sarah azóta is a filmezés környékén maradt, de korábbi sikereit eddig nem sikerült felülmúlnia. Másik nagy szenvedélye a gasztronómia, nemrégiben megjelentette saját szakácskönyvét.

Hilary Duff

Hilary pályája annak idején a nagy sikerű Lizzie McGuire TV-sorozattal indult, ami után elkezdte építeni filmes karrierjét. Jöttek is szerepek szép számmal, például a Tucatjával olcsóbb, a Los Angeles-i tündérmese, és persze a Csaó, Lizzie!, melyek egytől-egyig sikeresek lettek. Hilary eközben a zeneiparban is igyekezett megvetni a lábát, több-kevesebb sikerrel. Esetében mára a színészet is háttérbe szorult. A 30 éves Hilary jelenleg főként saját ruhamárkájának népszerűsítésén fáradozik, egy 6 éves kisfiú édesanyaja és második gyermekével várandós.

Lead: Instagram

Forrás: Bright Side