Most szól:
Vezeti:
2019.05.09 Csütörtök . 14:17

Így értékelték a crew-tagok a Nagy-Szín-Pad! első napjának produkcióit

Nézzük kinek hogy tetszett a Follow the Flow és a KosziJanka produkciója!

Az előző évekhez képest idén egy kicsit változott a pontozás, ezúttal a crew-tagok pontszámai titkosak maradnak, véleményüket, viszont ti is elolvashatjátok.

Az első (szerdai) napon az M2 Petőfi TV-ben élőben szembesítették a Follow the Flow zenekart Marsalkó Dáviddal és Áron András Apey-val, akik kendőzetlenül elmondták hol pozitív, hol negatív véleményüket a produkcióról. Íme:

Természetesen a többi crew-tag sem maradt ki a véleményosztásból, így lássunk hát néhány izgalmas gondolatot a Follow the Flow koncetjével kapcsolatosan:

Boros Csaba

"Nos, a Follow the Flow nekem nagyon tetszett, jó dalok, jó hangszerelés, képzett zenészek (pld: Furák Peti), jó fazonok, visual, erős színpadi jelenlét. Amit viszont hiányoltam, hogy a három frontember keveset veszi fel a kapcsolatot a közönséggel, ritkán mozgatják meg őket (pedig ez a közönség beindult volna, hiszen a dalok adnák magukat), így aztán nem olyan lett a koncert hangulata, amilyen lehetett volna! De a rutin majd meghozza!"

Lobenwein Norbert

"Sokáig gondolkodtunk rajta, hogy a nézőszámnak legyen-e jelentősége az értékelés során. Végül arra jutottunk, hogy ne, ám személyesen én fontos fokmérőnek tartom, hogy ki, „mire képes“ a résztvevők közül egy budapesti, vagy vidéki klubban. E téren a FTF a mezőny legerősebbje. Nemcsak a tegnapi teltház (KosziJankával közösen) mutatja ezt, hanem a pár héttel ezelőtti, dupla teltházas Akvárium NagyHall, a közelgő Budapest Park, meg egy csomó, teltházas buli, országszerte.

A FTF akár ki is hagyhatta volna a Nagy-Szín-Pad!-ot, mert már bérelt helyük van a legfontosabb fesztiválokon. Hülye, aki nem próbálja meghívni őket idén... Szerencsére mégis vállalták a felkérést, aminek egyrészt örülök, másrészt remélem, nekik is a hasznukra válik majd.

Egy ideje figyelem őket, de csak tegnap sikerült végignéznem egy teljes koncertet. Talán pontosabb, ha azt mondom, hogy nem tudtam nem figyelni őket (nem felfigyelni rájuk), hiszen tele vannak erős, „jó minőségű“ slágerekkel. Egyszer, amikor a „Nem tudja senkit“ már nonstop énekelgettem magamban, a Spotify-on nyomtam meg a gombjukat és lepett meg, hogy minden számukat ismerem, amelyiket nem, azt is jó volt hallgatni.

Színpadon jó arcok, úgy tűnik, jó közönséggel megáldva. Nem tűnik egyszerűnek három frontemberre építeni egy zenekart, de jó a szereposztás közöttük. Kíváncsian várom az idei fesztiválszezont, mert az kicsit se kérdés, hogy rájuk most tömegek mozdulnak meg, benne vannak a flow-ban (haha), de az csak nyáron derül ki, hogy 90-100 percig, nagyobb színpadokon mennyire tudják majd mozgatni az övéiket... A tegnapit sikerült."

Medvegy Anikó

"Le kell szögezzem, szeretem a Follow szövegeit, a zenekart már az előző énekesi felállással is kedveltem, pont ezért van hiányérzetem. Biztos vagyok benne, hogy a FTF közönsége nagyon szerette a sláger-gyáros fiúkkal ezt az estét, azonban rólunk tv-nézőről valahogy elfelejtkeztek... A népszerűség nagyon fontos, de azt gondolom, ugyanannyira fontos a profizmus. Egy zenekar az Aréna koncerten és az alsómocsoládi sörfesztiválon is 100%-on vagy afelett égjen ez az alap elvárásom és ez az Akva színpadáról nekem most nem jött át. Remélem a fiúknak ez csak egy hullámvölgy volt és ismét rátalálnak arra az élvezetre amit a zene nyújt nekik.

Amit mindenképpen kiemelnék - Gergőnek jól áll ha hangszer van a kezében, tehetné ezt többször is."

Patkó Béla Kiki

"Erős, hiteles, összehangolt produkció volt. Zeneileg változatos világ, jól összeillik a három markáns frontember."

Természetesen a KosziJanka értékelése sem maradhatott el, őket Lábas Vikivel és Marsalkó Dáviddal szembesítették élő egyenes adásban.

Lássunk még néhány crew-tag értékelést!

Apey

"Nagyszerű éneklés a bájos Jankától, szintén nem az én asztalom zeneileg, de mindent megtettek azért hogy jó hangulat legyen a kishallban."

Boros Csaba

"Koszi Janka kitűnő énekesnő csodás hanggal,jó zenészekkel ,nagyon jó zenekarral. Jól kommunikált a közönséggel,mindent megtett,hogy ez egy jó koncert legyen,de a “feeling”valahogy nem jött le a színpadról. Talán azért mert a dalok nem elég erősek,vagy nem ebbe a közegbe valók."

Lobenwein Norbert

"Janka valóban egy színfolt. A tegnapi koncert indulásakor kicsit becsuktan a szemem és elképzeltem, hogy a VOLTon vagyok (hol máshol? ☺), este 8 van, állok egy fröccsel a kezemben és egyszercsak megszólal ez a hang. Nagyon élveztem, feldobott, mosolyogtam...

De azt is be kell vallanom, hogy csak 20-25 percig, utána azt éreztem, hogy nem marasztal, nem húz magával már úgy, mint a legelején, pedig ez fordítva szokott működni... Friss még az élmény, meg kell még néznem párszor Jankáékat (meg is fogom!), de elsőre maradt bennem némi hiányérzet... Hogy mégis végig a teremben maradtam, azon sokat segített, hogy közvetlen előttem Viki Lábas és Trokán Nóra sokkal nagyobb átéléssel és mosollyal az arcukon, szemmel láthatóan imádták az egészet! Kíváncsian várom Viki összefoglalóját!"

Medvegy Anikó

"Nagyon örülök, hogy Janka részt vesz a versenyben – nagyon hiányzott a női energia és ő ezt tökéletesen megjelenítette a színpadon. A személyisége 100%-ban átjött a képernyőn, Jankát szereti a kamera és öröm nézni, ahogy lubickol ebben a szeretetben. Örülök, hogy láttam egy teljes koncert programot tőle, szurkolok neki, hogy igazán átütő slágerei szülessenek a jövőben, hogy legyen mit dúdolni egy Nagyszínpad előtt."

Az összes értékelést elolvashatjátok a Nagy-Szín-Pad! weboldalán.