Most szól:
Vezeti:
×
2020.03.19 Csütörtök . 12:47

30 éves a legjobb Depeche Mode lemez

1990. március 19-én jelent meg a Depeche Mode hetedik albuma, a Violator, ami végleg szupersztár státuszba emelte az együttest. A lemez azóta közel 10 millió példányban kelt el, és gyakori szereplő a különböző „minden idők” típusú összeállításokon.

A nyolcvanas évek második felére a Depeche Mode egyre nagyobb magasságokat hódított meg, az 1987-es Music For The Masses album turnéján pedig már arénákat töltött meg. A koncertkörút utolsó állomása a Los Angeles-i Rose Bowl stadion volt ’88 nyarán, ahol 60000 néző előtt lépett fel a zenekar – az eseményről dokumentumfilm is készült 101 címmel.

Ezt követően a tagok elvonultak jól megérdemelt pihenőjükre, majd ’89 tavaszán a csapat dalszerzője, Martin Gore nekiállt demókat gyártani. A Depeche Mode etután egy milánói stúdióba vette be magát; az első sessionöket követően pedig kiadott egy új számot: ez volt a Personal Jesus, az együttes addigi legszokatlanabb dala, ugyanis erőteljes szerepet kapott benne egy blues-os, countrys gitárriff.

Addig szinte mindig az elektronikus hangszerek, eszközök domináltak a DM hangzásában, gitár ritkábban bukkant fel náluk. A címe, témája és hangzása miatt is merész dal végül óriási sikert aratott (később olyan, zeneileg egymástól távol álló előadók is feldolgozták, mint Johnny Cash vagy Marilyn Manson), a tagok pedig nekiálltak dolgozni a többi szerzeményen.

A korábban bevált módszerhez képest ezúttal abban állapodtak meg a tagok, hogy Gore nem a szokásos jól kidolgozott demókat hozza el az első közös találkozókra, hanem jóval minimalistább, kezdetlegesebb felvételeket készít. Ez elsősorban Alan Wilder billentyűs, valamint Mark Ellis „Flood” producer ötlete volt. Azért fontos ezt megjegyezni, mert az Enjoy The Silence egy visszafogott, lassú balladaként született, de aztán Wilder és Flood rábeszélte a többieket, hogy csináljanak belőle egy felgyorsított, táncolható dalt. 1990 februárjában kislemezen megjelent az Enjoy The Silence, melynek emlékezetes, Anton Corbijn-rendezte klipjében Dave Gahan frontember királynak öltözve hegyet-völgyet megjár, egy kempingszékkel. A dal letarolta a slágerlistákat, és remekül megágyazott az album sikerének.

Az albumot egyébként a zenekar nem Milánóban, hanem, hogy semmi se zavarja őket, egy dániai stúdióban rögzítette, vidéken, távol a nagyvárosoktól. A felvételek jó hangulatban zajlottak, és ’89 végére készen állt az album, a két említett slágeren kívül olyan egyéb gyöngyszemekkel, mint a World In My Eyes, a Policy Of Truth, a Halo, a Waiting For The Night vagy a Pink Floydos ihletettségű Clean. 

El lehet képzelni azt a várakozást, ami a Violator megjelenését övezte: a tizen-/huszonévesek kedvenc zenekara ekkor „már” két és fél éve nem adott ki új albumot. Hogy szinte Beatlemania szintű hisztériáról volt szó, azt jól érzékeltette, hogy a zenekar meghirdetett egy lemezbolti dedikálást Los Angeles-ben, melyre 1-2 ezer rajongót várt, de végül közel húszezren (!) próbáltak meg aláíráshoz jutni. A végén a rohamrendőrséget is be kellett vetni, volt néhány sérülés, és az esemény végül el is maradt. A tömeghisztéria aztán a turnén is folytatódott: a Depeche Mode mindenütt telt házas koncertet adott, és a 90-es évek egyik legnépszerűbb zenekarává avanzsált. Ebben jelentős szerepe volt a Violator albumnak, melyen egyáltalán nem fogott az idő: három évtized elteltével is ugyanolyan frissnek hat, mint amikor megjelent.