Ki ne emlékezne a Família Kft. Anycija, azaz Szép Károlyné Ágica szállóigévé vált felkiáltására és az azt kísérő jellegzetes kézmozdulatra, amit akkor „vetett be”, ha már nagyon elege volt valamiből. Ha néha ti is így érzitek magatokat a karanténban és kicsit kiszakadnátok a valóságból, akkor ajánljuk a Família Kft-t, aminek most valamennyi részét elérhetővé tette az MTVA Archívum, sőt, fanatikusoknak van egy-két igazi csemege is!
Az egyik ilyen csemege a sorozat első néhány része, az úgynevezett pilot-epizódok, amik azért készültek annak idején, hogy felmérjék, van-e igény itthon egy ilyen sitcomra. Érdekessége ennek a pár résznek, hogy azokban Apcit, azaz Szép apukát Szombathy Gyula, Kövér apukát pedig Balázs Péter alakította. Őket váltotta később Ádám Tamás (Szép Károly) és Nagy Zoltán (Kövér Lajos). És a jó hír az, hogy most már ez a legelső 3 rész is elérhető az MTVA Archívumban, vagyis összesen 378+3 Família Kft-epizód.
A Família Kft. mellett újranézhetőek olyan, szintén közönségkedvenc sorozatok, mint az Angyalbőrben, a Kisváros, vagy a Rózsa Sándor, de a hetvenes évek közepétől csaknem két évtizeden át futó, társadalmi problémákat felvető Családi kör című tévésorozat is elérhető.

Angyalbőrben
Ha napi 24 órában csak sorozatokat néznénk a karantén idején (ami nyilvánvalóan ’mission impossible’), akkor is több mint két hétig tartana végignézni az MTVA Archívum oldalán elérhető sorozatokat, amikért kattints IDE! Jó szórakozást! ;)