A legendás rockzenekar tagjai külön-külön a saját otthonaikban adták elő karrierjük egyik legismertebb dalát.
A Rolling Stones tagjai: Mick Jagger, Keith Richards, Ronnie Wood és Charlie Watts külön-külön, de mégis előadták élőben a You Can’t Always Get What You Want című balladájukat.
A zenészek a Lady Gaga által indított One World: Together At Home névre hallgató kezdeményezés keretein belül játszotta el a dalt.
A Rolling Stones legendák külön-külön jelentkeztek be a saját otthonukból, és egy osztott képernyőn lehetett követni a produkciójukat. Jagger az éneklés mellett egy akusztikus gitárt is megszólaltatott, Richards szintén egy akusztikus gitárt pengetett, Wood egy elektromosat, míg Watts egy kicsit csalt: valójában légdobolt, ráadásul bőröndökön, miközben egy előre felvett dobtéma szólt. A Stones ezzel a virtuális minikoncerttel olyan előadókhoz csatlakozott, mint Taylor Swift, Stevie Wonder, Billie Eilish vagy Paul McCartney.
A You Can’t Always Get What You Want című dalt 1969-ben jelentette meg a Stones, a Honky Tonk Women kislemez B-oldalaként, majd pedig a Let It Bleed album zárószámaként.
Érdekessége, hogy a zenekar jelenlegi tagjai közül csak Jagger és Richards szerepel az eredeti felvételen (Wood akkor még nem volt a zenekar tagja, Watts helyett pedig Jimmy Miller producer dobolt). John Lennon egy akkori nyilatkozatában azt mondta, hogy a dalon jelentősen érződik a Hey Jude hatása.
Ezt maga a dalszerző, Jagger sem cáfolta. A ballada később szinte állandó résztvevője lett a Rolling Stones fellépéseinek – többnyire mindig a koncertek vége felé adja elő a zenekar.