Most szól:
Vezeti:
×
2020.04.22 Szerda . 22:05

Zenthe Ferenc 100

Tudtad, hogy Zenthe Ferencet nem is Zenthének hívták? Vagy hogy közgazdásznak tanult? És hogy a filmjeit - több száz más filmmel együtt - szabadon elérhetővé tette az MTVA Archívuma? 6000 műsor ingyen, közte sorozatok is - ne maradjon le róla, irány a NAVA és az m3.hu!

Zenthe Ferenc Rameshofer Ferenc néven látta meg a napvilágot 1920. április 24-én  Salgóbányán (ma Salgótarján egy városrésze). Salgótarjánban ma is élénken él az emléke: halála évében (2006) emlékparkot avattak, 2008-ban mellszobrot kapott, majd a lábnyomát őrző gránitlapot is elhelyeztek mellé. Fia közreműködésével (ifj. Zenthe Ferenc) 2012-ben a színészlegenda nevével alakult meg a város színháza - amely az ország legfiatalabb kőszínháza ma.

Salgótarjánban idén Zenthe Ferenc emlékévet hirdettek, a Magyar Posta pedig emlékbélyeget adott ki.

 

 

De ki is volt a sokak által csak tenkeskapitánya-ként emlegetett színész?

Kevesen tudják, de eredetileg közgazdásznak készült. Négy szemesztert el is végzett az egyetemen, de hirtelen ötlettől vezérelve jelentkezett a Színművészetire - és felvették. 1941-ben kezdte meg tanulmányait az főiskolán - de a háború miatt félbe is kellett hagynia  - így innentől a gyakorlatból tanult.

45-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, aztán Győr (1947) és Debrecen  (1949) következett. A budapesti Madách Színház 1952-ben szerződtette társulatába. A közönség azonnal megkedvelte, bármerre is játszott az országban. Hihetetlen karakterteremtő képessége az első pillanattól kezdve lenyűgözött mindenkit.

A fővárosba szerződött színészt hamar felfedezte magának a film is. Első szerepe a Föltámadott a tenger (1953) c. filmben Nagysándor József tábornok alakja, utána pedig a Rákóczi hadnagya (1959) következett. Ennek a filmnek a kedvéért tanult meg lovagolni - öttusázóktól - és ezt a tudását később sokat használta - még mint a Tenkes kapitánya is.

Romantikus filmekben és vígjátékokban  is sokat láthattuk, mint pl a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök vagy a Fapados szerelem .

Ikonikusat alakított az 1983-as, Oscar-díjra is jelölt Jób lázadása c. koprodukcióban. Pályafutásának utolsó játékfilmje a Magyar Vándor (2004) volt.

A színész imádott vitorlázni, nyaranta a Balatonon  szelte a habokat fia és színész barátai társaságában. Zenthe Ferenc a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész 86 évesen, 2006-ban hunyt el. 

Ha többet akarsz tudni az életéről, nézd meg  ide kattintva A mestersége színész: Zenthe Ferenc című magyar dokumentumfilmet az MTVA Archívumának kínálatából!

A tévé is szívesen és sokat foglalkoztatta a színészt. 1963-ban forgatták a legendás Tenkes Kapitánya c. sorozatot - most ezt is megnézheted az Archívum filmjei közt. Kedvcsinálónak kattints ide:  A Tenkes kapitánya - sorozatra. 

Ezután sorra jöttek a sorozat-szerepek:  a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ, a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok. A Szomszédok Taki bácsijára, a kedves nyugdíjas taxisofőrre biztosan mindenki emlékszik.

Ha másra is kíváncsi vagy filmjei közül - vagy bármilyen más régi magyar filmet néznél, most megteheted. a koronavírus-helyzet elviselésének megkönnyítésére az Archívum nyitva áll az érdeklődők előtt. Csak kattints, és nézd, amit szeretnél - részletek Pató Marci interjújában!

 

A NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum), a Rádióarchívum és az m3.hu is ingyenessé tette tartalmainak egy részét, hogy a komolyzene, a műsorok, a hangoskönyvek, a tévéfilmek és a sorozatok által az igényes szórakozás és a korosztálytól független tanulás élményét felkínálva támogassa a minőségi otthoni időtöltést.

A a nava.hu oldalon már  több, mint 6000 műsor áll a tanulni vágyók rendelkezésére, legyen szó bármely korosztályról vagy a 25 tantárgy bármelyikéről.

A frissen megnyitott Rádióarchívum oldalán (https://archivum.mtva.hu/radio) folyamatosan bővül a kínálat, nemcsak tanuláshoz kapcsolódó, hanem széleskörű szórakoztató tartalmak is rendelkezésre állnak. Így például ingyenesen hozzáférhetőek Rejtő-regények, Szabó Magda-hangoskönyvek, klasszikus és kalandregények, többek között a Kincses sziget, Egri csillagok, Pál utcai fiúk és sok-sok mese a kisebbeknek. A komolyzene iránt érdeklődők sem maradnak tartalom nélkül: az elmúlt évek legsikeresebb koncertjeit a weboldal mellett akár mobiltelefonról, a háttérben is lehet hallgatni.

Az m3.hu is frissítette az online, otthonról is elérhető tartalmak körét az https://archivum.mtva.hu/m3/open oldalon: számos tévéfilmet és sorozatot tett közzé ingyenesen a tartalmas, kulturált otthoni szórakozás támogatására. Ennek részeként olyan bűnügyi filmek és sorozatokat láthatnak a nézők, mint a Könnyű kis gyilkosság; a Hal négyesben; a Dráma a vadászaton vagy a népszerű Linda-sorozat. A romantikus filmek szerelmesei is kedvükre válogathatnak az archívumból, így megnézhetik többek között a Gyere hozzám feleségül!; a Hajnalban, délben, este; a Nadrág és szerelem; valamint A pályaudvar lovagja című klasszikusokat, akár egymás után is. Ki ne emlékezne az Adáshiba; A tönk meg a széle; az Ez a Józsi, ez a Józsi vagy a Fagylalt tölcsér nélkülre, a tévéfilmek legjaváért is érdemes felkeresni az m3.hu-t.

Az ingyenesen, megszakítás nélkül hozzáférhető műsorok, romantikus filmek  száma folyamatosan bővül, ne maradjon le róla, irány az archivum.mtva.hu oldal!