Most szól:
Vezeti:
×
2020.09.20 Vasárnap . 13:13

Elkészült a Hosszú Katinka dokumentumfilm első előzetese

Már bepillanthatunk a Hosszú Katinkáról szóló portréfilmbe, hiszen elkészült az első előzetes. Az alkotók közleménye szerint a forgatás év eleje óta tart, és a tokiói olimpia után ér majd véget.

A hivatalos életrajzi dokumentumfilm Katinka portréja mellett a tokiói olimpiára való felkészülését mutatja be: a stáb szárazon és vízen, hullámhegyeken és völgyeken át követi a magyar úszófenomént. A koronavírus járvány, az olimpia elhalasztása újabb és újabb kihívások elé állítja mind Katinkát, mind a stábot. A forgatás a karantén alatt sem állt le, akkor elsősorban Katinka magánéletére koncentráltak. Mióta a világklasszis úszó újra elkezdte az intenzív edzést, a fókusz az úszóéletre, a versenyekre való felkészülésre került.

„Életemben nem gondoltam volna, hogy a filmezés ilyen kemény munka, fizikailag és érzelmileg is” – jelentette ki Hosszú Katinka, majd hozzátette, hogy rengeteget beszélgetnek a stábtagokkal, akik belelátnak az egész életébe, de ezt szerinte másképp nem is lehetne. „Ezt minden fél részéről csak őszintén, tiszta szívvel és lélekkel lehet csinálni. Nagyon izgulok, hogy milyen lesz a végeredmény, de úgy érzem, jó úton haladunk.”

Pálinkás Norbert rendező szerint óriási kihívást jelent a folyamatos alkalmazkodás a mindig változó helyzetekhez a világjárvány okozta felfordult világban, senki sem tudja, mit hoz a holnap: „Az olimpiáig követjük nyomon Katinkát, de számomra az is roppant érdekes kérdés, hogy a tokiói játékok után – éremmel, vagy anélkül -, hogyan alakul majd Katinka karrierje.”

  

A Szupermodern Stúdió gyártásában készülő portréfilm a tervek szerint a tokiói olimpia után, 2021. karácsonya körül majd a magyar mozikba.