Most szól:
Vezeti:
×
2021.09.22 Szerda . 13:10

Újhold az A38-on - versek alternatív kísérettel

Tízéves idén a versmegzenésítéseket játszó Újhold zenekar. Az A38-on lépnek fel ma este. Krasznahorkai László alapítót a koncert előtt versekről, zenéről és a jubileumról kérdezzük - sőt: az Én Vagyok Itt!-tel a koncertterembe is benézhetsz! Én Vagyok Itt!, M2 Petőfi Tv, 21:05!

Az Újhold zenekart Krasznahorkai László magyartanár-zenész alapította 2011-ben  - kimondottan versek megzenésítésére. Krasznahorkai korábban a Holt Költők Társasága dark-wave és a Szabad Európa Rádió alterock zenekarok gitárosa és énekese volt. (Később egy darabig a Nulladik Változatban is gitározott.) A zenekar dobosa Takács Márton már régóta Krasznahorkai zenésztársa a Szabad Európa Rádió zenekarból, a billentyűs Hellenpárt György is többféle projektben játszott már velük az évek során. A nagyobb koncertekre beugró Lakner Ádám szintén régi zenésztárs (Szabad Európa Rádió).  Első lemezük, a Bájoló 2011-ben jelent meg.
2013 decemberében jelent meg a csapat második albuma Elillant évek szőlőhegyén címmel. A zenekar sokat koncertezett az anyaggal, fesztiválokon, klubokban és még iskolákban is felléptek. A dalok ugyanis ugyanolyan jól működnek nagyzenekari felállásban, mint inimál gitár+zongora hangszerelésben.
Megzenenésítették már Ady, József Attila, Pilinszky és kortárs költők verseit is - és  2015-ben jelent meg a Weöres Sándor-verseket megzenésítő kislemezük Weöres-hold címmel. Ennek egyik dalához Krsznahorkai karantén-klipet is készített nemrégiben.
Az Újhold számok stílusa a „hagyományos” versmegzenésítés és az(indie)rock között mozog. A céljuk ezzel az, hogy minél többeket tudjanak megszólítani. Az Újhold tagjai úgy érzik, a zene közelebb hozhatja a verseket az emberekhez, és bíznak benne, hogy a közönség tagjai egy-egy dal meghallgatása után esetleg a költők köteteit is fellapozzák majd...akár a karantén alatt ....
A zenekar idén 10 éves. Az Én Vagyok Itt!-ben ma este a koncertterembe is bekapcsolunk - és a koncert előtt Krasznahorkai Lászlót kérdezzük kedvenc verseiről, az Újhold missziójáról és a további tervekről. Vajon készül új lemez?

Én Vagyok Itt!, M2 Petőfi Tv, 21:05!

További témáink még:

  • Sportágában egyetlen magyarként versenyzett az olimpián, hatalmas sikerrel – Hárspataki Gábor karatékát edzésén látogattuk meg!
  • A kislány, akinek még Arnold Schwarzenegger is gratulált!  - Sinka Dotti több száz kilós súlyokat tud a szájával mozgatni!
  • Hajnal – Idén 20 éves a Groovehouse legendás dala. Judy és Zsolti hatalmas ünneplésre készülnek!
  • Rövidfilmek élőzenei kísérettel – Ott jártunk a Budapesti Klasszikus Film Maraton megnyitóján, ahol a magyar némafilm klasszikusait vetítették a moziban!