Most szól:
Vezeti:
×
2021.11.20 Szombat . 13:44

Jótékonyságra buzdítanak a közmédia fiatal műsorvezetői!

Jónak lenni jó – ezt képviselik munkájukban és a hétköznapokban többek között a közkedvelt képernyősök, Fodor Imi, Koltay Anna, Koltai Bori és Somossy Barbara is. A közmédia fiatal arcai az idén 10 éves, jubileumi Jónak lenni jó! jótékonysági akcióra és a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívták fel követőik figyelmét a közösségi médiában.

Önzetlenül segíteni másokon felemelő érzés, hiszen egy rászoruló nehéz helyzetét tehetjük könnyebbé és boldogabbá, emellett pedig mi is jobban érezhetjük magunkat általa. Egyszerűbben: Jónak lenni jó! – amelynek szellemiségét immáron 10 éve elkötelezetten képviselik a közmédia munkatársai is. A karácsony előtti, nagyszabású adománygyűjtő akcióban idén a Regőczi István Alapítvány által támogatott covid-árvák részére gyűjtik a felajánlásokat, adományokat. A jótékonysági akció kapcsán a társadalmi felelősségvállalásra ösztönöznek a közmédia fiatal műsorvezetői is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fodor Imre (@fodor_imre_hivatalos) által megosztott bejegyzés

">

Fodor Imre, a Duna Televízió műsorvezetője az Elefánt együttes Kösz című dalát hallgatva videóüzenetben hívta fel követői figyelmét hivatalos Instagram-oldalán arra, hogy jótékonykodni olyan fontos dolog, amiért nem várunk köszönetet.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Koltay Anna (@koltayanna) által megosztott bejegyzés

">

Egy TV Maci-maszkos szelfivel szólt közönségéhez Koltay Anna, az M2 Petőfi TV műsorvezetője, amelyben hangsúlyozta, az elmúlt időszak nemcsak arra ébresztett rá bennünket, hogy védjük, óvjuk a közvetlen környezetünket és szeretteinket; de a társadalmi felelősségvállalás fontosságára is. A tévés büszke arra, hogy már évek óta közreműködhet a Jónak lenni jó! kampányban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Koltai Bori (@koltaibori_hivatalos) által megosztott bejegyzés

">

Koltai Bori, az M5 műsorvezetője a barátaival összegyűjtötte a már nem használt, de jó állapotban lévő ruháikat, amelyeket nehéz sorsú fiatalokhoz juttattak el. A fiatal tévés bejegyzésében az írta, a legapróbb segítség is sokat számíthat: „Nekünk csak egy sms - nekik egy kis támogatás ebben a borzasztóan nehéz helyzetben. Sok kicsi pedig sokra megy! Hajrá” – motiválta Bori követőit az adakozásra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Somossy Barbara Panna (@barbisomossy) által megosztott bejegyzés

">

A Jónak lenni jó! díszletéből jelentkezett be a Duna Televízió műsorvezetője, Somossy Barbara, aki megköszönte a rendszeres adományozóknak a kampányban való részvételt, majd buzdította követőit arra, hogy idén is csatlakozzanak az akcióhoz, melyben idén a Regőczi István Alapítvány számára gyűjtenek, melynek missziója, hogy személyre szabott gondoskodást biztosítson a koronavírus-járvány idején árván vagy félárván maradt magyar gyermekeknek.

 

A Jónak lenni jó! a hazai médiában egyedülálló kezdeményezésként az elmúlt kilenc évben csaknem 1,7 milliárd forint juttatott el a rászorulókat segítő szervezetekhez; az idei gyűjtőakció jelen pillanatban a 27 millió forintot is meghaladta. Az adományvonalon a 1357-es számot tárcsázva, vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a covid-árvákat és családjaikat segítő Regőczi István Alapítványt. Emellett az Alapítvány két bankszámlaszámára is várja a segíteni vágyók hozzájárulásait. A felajánlott relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak.