Most szól:
Vezeti:
2022.02.22. Kedd 13:39

Lábas Vikivel és Szendrői Csabával indul a Hajógyár első rendezvénysorozata!

Formabontó összművészeti rendezvénnyel jelentkezik a Hajógyár a következő négy hétben. Az A38 Hajó fedélzetén szervezett tematikus estek során, a zenével összefüggésben négy különböző művészeti ág jelenik meg: az irodalom, a színház, a tánc és a vizuális művészet. A sorozat fő célkitűzése, hogy elősegítse a kortárs művészek közötti együttműködést és a koprodukciók által összekapcsolja, közelebb hozza egymáshoz az egyes művészeti ágak rajongótáborait, közönségét . A február 14-én debütált hajogyar.hu multimédiás platform első eseménysorozatára minden kedden az A38 Hajó nagytermében kerül sor.

A Zene x Szöveg program bemutatja és egyben fel is dolgozza magyar zenészekről megjelent életrajzi könyveket, illetve a magyar zenészek neveét jegyző irodalmi műveket. A műsorvezető, Erdős Viktória és az est fellépő zenésze beszélgetnek az aktuális műről, amelyből egy színész részleteket olvas fel. Az irodalmi élményt a főszereplő zenész akusztikus minikoncertje követi. Az első est főszereplője, február 22-én Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, a „Mintha muszáj lenne” és a „A dolgok, amik mögöttem vannak” című kötetek szerzője lesz.

 A Zene x Színház, egy igazi huszonegyedik századi színpadi show, modern zenés portrébeszélgetés, amelynek célja, hogy mélyebben megismerjük a hazai kortárs zenészek élettörténetét. Hegyi Dóri (Ohnody) műsorvezetésével, az Üveggyöngyjáték Playback Közösségi Színház közreműködésével jelennek meg a megszólalók életének és zenei pályájának érdekes pillanatai, fontos fordulópontjai. Ezt követően egy akusztikus mini-koncert következik, ahol a főszereplő és a zenésztársai közösen adnak elő.

Március 1-én, a Zene X Színház első estéjén Lábas Vikit, a Margaret Island énekesnőjét ismerhetjük meg, az Üveggyöngyjáték Playback Közösségi Színház improvizációs játékának kíséretében. A zenés portrébeszélgetést, a Margaret Island zenekar akusztikus dalai zárják.

A Zene x Mozgás, a magyar zenészek és mozgásművészek együttműködésének elősegítéséért, és a színpadi produkciók látványának gazdagításáért jött létre. A mozgás és a zene fúzióját hétről hétre különböző táncművészeti és zenei stílusok koprodukciójával mutatjuk be. Az alkotók, a bemutatót követően Grecsó Zoltán koreográfus, táncpedagógussal tárgyalják át a közös munkafolyamatot, a látottakat pedig egy meghívott szakember értékeli szakmai szempontok mentén.

Március 8-án Váth Máté és Herkovics Eszter Adria táncművészek a klasszikus- és neoklasszikus tánc mesterei, valamit Kertész Endre csellista koprodukciója lesz látható. Az est szakértője a Győri Balett igazgatója, koreográfusa Velekei László.

A Zene x Látvány célja a hazai kortárs zenészek és tervezők koprodukciójának elősegítése, és a koncertek színpadi látványvilágának gazdagítása. Az este folyamán a live act műfaj fashion show-val keveredik. Az kezdeményezés célja, hogy elősegítse a magyar előadók és a magyar tervezők együttműködéseit, az előadóművészek színpadi megjelenésének tudatosabb megtervezését, valamint, hogy elmélyítse a zene üzenetét a vizuális művészetek eszközeivel. A bemutatókat beszélgetés kíséri, amely az előadóművész és a tervező közti munkát mutatja be, egy-egy egyedi darab szimbolikáját boncolgatja. A Zene x Látvány első estéjén, március 15.-én Szigeti Zsófi (Solére) Dárdai Blankával beszélget a divat és a zene kapcsolatáról. A zenés portrébeszélgetést DOÓR és BRENKA akusztikus produkciója, Poprádi Flóra divattervező és Cukovy bemutatója színesíti.

Az Hajógyár x A38 eseményei elérhetők a Hajógyár Facebook oldalán.

A programsorozat a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.