PetőfiLive: András, mesélj erről a képről! Ez ugye Sham 1989-es lemeze - és te vagy a coverfotója - négy és fél évesen.

Kállay-Saunders András: Igen. Anyukám első férje volt Sham, azaz Jinda György. 1966-ban együtt mentek el Magyarországról, éltek Svájcban, aztán Párizsban, mert anyukám a Vogue modellje lett - de végül elváltak.  New York-ban a hetvenes években anyukám már Fernando Saunders-szel, apukámmal élt, és összeismertette Sham-mal. Többször játszottak is együtt.  Sham Magyarországon is zenélt, és 89-ben itt vették fel ezt az albumot Szakcsi-Lakatos Bélával és Babos Gyulával.  Akkor kérte meg anyukámékat Sham, hogy hadd legyek én a borítón. Négy és fél éves voltam - nem emlékszem igazából semmire. Csak elmesélésből tudom a történetet.

-Akkor mesélj arról, amire emlékszel! Apukád, Fernando Saunders basszusgitáros. Sok ismert zenésszel játszott, talán Lou Reed közülük a legismertebb. Sokat jártál koncertekre kisgyerekként?

- Igen. Igazából a zenébe születtem bele - látom és hallom, körülvesz kisgyerekkorom óta. Apukám gyakran vitt magával a koncertjeire. Mindent láttam a backstage-től a színpadon át a nézőtérig. Megérkeztünk a  backstage készülődős hangulatába, aztán anyukámmal vagy akár társasággal, anyukámmal és a barátaival, kimentünk a nézőtérre. Nem szerettem a színpad oldaláról nézni apukámat, lentről volt az igazi, ott szólt a legjobban. A koncertek alatt a nézőtérben ülve már éreztem, hogy én is ezt szeretném majd csinálni.

- Te magad mikor álltál először színpadra?

-  Hát, stúdióztam már kicsi korom óta. 11 évesen írtam az első saját dalomat. Az volt a címe, hogy  Shakespeare Muffin (nevet).  Színpadon először New Yorkban a Metropolitan Operában énekeltem a gyerekkórusban. A Les Misérables-ban is énekeltünk. elég komoly színpadi élmény volt - bár az operát, mint műfajt annyira nem éreztem a magaménak.

- Milyen hangszert vettél először kézbe?

-  Zongorával kezdtem. Elég jól meg is tanultam öt év alatt - de sajnos abbahagytam, és utána elfelejtettem. De szerintem, hogyha leülnék egy olyan, egy-két hónap alatt vissza tudna jönni az egész. De a kedvenc hangszerem az a gitár  - ma már azt szeretném inkább megtanulni a zongora helyett. Azt egyébként nem is tanultam senkitől. Csak magamat tanítgattam. Igazából ma sem vagyok még igazán jó benne, de annyira már igen, hogy tudok dalokat írni magamnak.

- Miért érdekesebb a gitár, mint a zongora?

- Nem az a pontos szó, hogy érdekesebb - csak valahogy jobban szeretem. Jobban  passzol a hangomhoz. Most sajnos a zenekaromból a gitárosunk, Alex Torres elment Spanyolországba fejleszteni  a tudását - egy nagyon tehetséges flamenco stílusban játszó gitáros egyébként - és most fogunk először tévében játszani nélküle. Most nem lesz gitár - de cserébe van egy sajátos szépsége a hangzásnak így, hogy a zongora a domináns hangszer a színpadon.

- Te nem akarod Alex gitárszólamait átvenni idővel majd a fellépéseken?

- Én életemben nem próbálnék Alex után gitározni (nevet).  Alex a legjobb gitáros, akivel találkoztam életemben. Kell majd nekünk egy gitáros, mert úgy kerek az egész hangzás, de azt nem várom, hogy találunk egy új Alexet. Elvileg vissza fog jönni kb. egy év múlva, és akkor minden a régi lesz.

- Addig beugróst kerestek inkább? Session-zenészt?

- Nem szeretem használni azt, hogy session, mert nekem az olyan, úgy van használva a session szó, mintha egy robot lenne a session-zenész. Nekem viszont fontos, hogy aki velünk játszik, az velünk is legyen: mindig fontos, hogy látszódjon is és érezhető legyen, hogy szereti, amit csinálunk együtt, hogy nem csak ott van, mint egy alkalmi beugró, hanem szereti és élvezi  a közös zenélést, mert hogyha nincs meg ez az érzés a színpadon, akkor annyira nincs értelme csinálni. Le is jön, ha nem élvezi mindenki a közös zenélést.

- Annak idején, amikor a Metropolitan Gyermekkórusában énekeltél, hogy képzelted el magad 35 évesen?

- Már akkor is zenész akartam lenni. Már akkor is szerettem az R'n'B-t, a soult. De igazából minden stílust szerettem - és szeretek most is: rockot, soul-t, R'nB-t - még countryt is hallgatok. Az operát  tisztelem, mint műfajt - de nem áll annyira közel a szívemhez, mint amikor énekeltem - vagyis igazából akkor sem állt közel... jó volt, érdekes tapasztalat, mert egy teljesen más irány. Máshogy kellett használnom a hangomat, mint amihez hozzá voltam szokva. És jó iskola, jó edzés is volt  az énekhangomnak - meg az egész személyiségemnek. Kipróbáltam magam egy olyan dologban, amihez kábé semmi közöm. (nevet).

- Mikor lett az első zenekarod? Milyen stílust játszottatok?

- Első a zenekarom csak itt lett, Magyarországon a tehetségkutató után. Az elején úgy  kezdtem el a fellépéseket, hogy CD-n vittem a zenei kíséretet és ráénekeltem élőben - de egy idő után ezt már  nem élveztem. És mondtam magamnak, hogy kell zenekar, mert szeretném, hogy élő hangszerek és emberek legyenek körülöttem. És kerestem magamnak egy zenekart.

-  Ez már itt, Magyarországon volt. És Amerikában hogyhogy nem lett zenekarod? Mit csináltál a Metropolitan gyermekkórusától addig, míg hazajöttél meglátogatni a nagymamádat, és beadtad a jelentkezésedet a tehetségkutatóba? 

- Tanultam, egyetemre jártam, fociztam, businesst tanultam - hát igen, nem élveztem, de csináltam.

- Semmi zene?

- De, stúdióztam, meg voltak  kisebb lemezek, meg ilyesmi. Felléptem helyeken, voltam csomó  kis versenyen, showcase-eken. Amerikában tényleg bárhol lehet énekelni. A hét bármelyik napján találsz New Yorkban helyet, ahol énekelhetsz. Volt egy kis csapatom a zenészekkel, és stúdióztunk is. Rapperek, énekesek, minden. Nem volt nevünk, csak egy csapat zenész. Harlemben volt az egyik stúdió, a másik meg az otthonomban, Bronxban. És csomószor mentünk open mic rendezvényekre - mintha itt az  A38 Hajón arról szólna az este, hogy iratkozz fel, hozd el a zenédet és lépj fel. Sokszor zsűri előtt tartották ezeket, voltak nyeremények is,  pénz, meg elismerés. Ilyeneken szereztem meg a színpadi rutint.

- És akkor jött a magyarországi utazás.  Hazajöttél meglátogatni a nagymamát - és hirtelen élő show-ban léptél fel a tévében. Hogy történt?

- Nagymamámmal néztük a tévét, és az ő ötlete volt, hogy próbáljam ki, ha már itt vagyok. Mondtam, hogy jó - az időmbe pont belefér (nevet).

- Mostanában nem fordult meg a fejedben, hogy Amerikába visszamenj, már ezzel a tudással, ezzel a zenekarral, és ott is megpróbálj karriert építeni?

- Dehogynem. Viszont az élet közbeszólt: amikor elszántam erre magam, pont akkor kezdődött a Covid. Pedig az volt a terv, hogy kint maradok egy fél évet, és nyomom, hogy eljusson a zeném meg a nevem, ahova kell. Azóta meg rájöttem, hogy igazából nem kell kiutazom, mert az internet révén bárhová eljuthat a zeném akkor is, ha Magyarországon dolgozom. Persze abban is van egy plusz, ha fizikailag ott vagyok, és emberek előtt lépek fel, és élőben látnak. Az az igazság, hogyha a zene miatt kéne menni Amerikába, akkor mennék szívesen -  de azon kívül nem szeretnék most ott lenni.

- Miért? Érdekes ez a csomag, ami te vagy: az egyik legrégebbi történelmi családnév a tiéd, a Kállayak ősi magyar nemesi család. A másik oldalról pedig Bronxban nőttél fel, afro-amerikaiként, átitatott a zenei kultúra. Ezt a pakkot itt Kelet-Európában 2023-ban hogy lehet vinni?

- Igazából könnyen. Valahogy úgy vagyok összerakva, hogy bárhol a világon, ahol jártam, jól érzem magam. Azt hiszem, az a fontos, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akik szeretek, és akikkel tudok azonosulni - legyen szó zenéről, életről, gondolkozásról. A boldogsághoz nekem az kell, hogy a mentalitás, ahogy látom a világot, rezonáljon a többiekével, hogy hozzám hasonló gondolkodású emberekkel legyek körbevéve. Persze zeneileg egy kicsit más a közeg Magyarországon, mint amit én képviseltem egész életemben, meg ahogy látom a zenét, az is más - de ez nem baj. Szerencsére a magyarokat ez nem zavarja - és engem sem:  zenélek, mióta itt vagyok, abból élek. Vagyis minden nap azt csinálom, amit szeretek. Igazán nincs okom panaszra. Ráadásul már nem csak itt zenélek: Görögországban most szerződöm le egy lemezre, megtaláltuk egymást egy kiadóval, akik egész Európában nyomulnak majd a zenémmel. Most előállt az a helyzet, hogy van egy számunk, amit már többen hallgatnak Európában,  mint Magyarországon.

- Erről a görög vonalról majd mesélj, még de most az jutott eszembe, hogy mi van a Nevem András projekttel? És a magyar dalokkal?

- A Nevem Andrást abbahagyom. A nulláról kellett volna felépíteni - és nagyon bonyolult. Most, ha csinálok egy dalt magyarul, akkor csak odarakom a Kállay Saunders név alá. Azt a mai napig hiszem, hogy jobban tudnak azonosulni Magyarországon a magyar nyelvű dalokkal. Semmi bajom a magyar énekléssel, szeretem - de azért jobban szeretek angolul énekelni, az közelebb áll hozzám, természetesebb. Van most készülőben több magyar dalom, még nem tudom, hogy melyiket fogjuk kiadni először -  már készítettem legalább ötöt az utóbbi két hónap alatt. Tény, hogy valahogy más egy magyarnak ha pontosan érti a szöveget - jobban tud azonosulni a dallal.

- Ezért is vannak az angol dalokoz nagyon kifejező klipjeid? Például itt a Juliet, a két idős ember, a Bokodi-tónál a kaviccsal, meg a kis medállal - az a klip gyakorlatilag elmeséli a dal storyline-ját. Elmesél egy hosszú, beteljesületlen szerelmi történetet.

- A klipeket - és a zenét is - úgy találom ki, hogy csak elképzelem. És akkor, mikor elképzelem, nem cél, hogy elmagyarázzam a dalt. És nem is fókuszálok arra, ki hallgatja vagy nézi majd: nem arra gondolok, hogy most mit fognak gondolni Magyarországon, hanem úgy képzelem el, hogy az egész világ látja.

- Neked ez fontos, visszatérő téma ez a hosszú, beteljesületlen, se-veled-se-nélküled szerelem. Ez a magánéleteddel van kapcsolatban? Konkrétan Tolvai Renire gondolok. Ti azért lenyomtatok 10 évet, aztán szakítás - és  most összejöttetek újra? Vagy ez csak pletyka?

- Hát mi nem beszélünk semmiről, ami köztünk van, így jobb, soha nem akartunk lenni egy ilyen díszpár, vagy valami.

- Pedig olvastam, hogy decemberben újra összejöttetek...

- Senkinek nem mondjuk meg, hogy igaz vagy nem.  Tudod, olyan sok dráma tud jönni azzal, hogyha mindent megmutatsz a privát életedből. Tudom, hogy vannak párok, akik ezt imádják csinálni - a közönség kíváncsiságát ki is lehet használni, meg influenszerkedni is lehet meg ilyesmi - de én soha nem voltam az, aki ott jópofizik a kamera előtt. Sosem akartam a magánéletemet úgy kezelni, mint egy business. Mert sok kapcsolatban azt érzem, hogy  üzlet is. De semmi bajom azokkal sem, akik ezt így kezelik - viszont én nem csinálom. Soha nem voltam az, aki annyira szereti publikálni mindent, hogy kábé már lefotózzam magamat minden helyzetben, akár a vécén ülve -  nekem ez nagyon sok.

- Én egyébként ezt bennetek  tisztelem, hogy  próbáljátok külön kezelni a privát szférát és a karriert. De meglepő döntés, különösen tőled, aki businesst tanultál, és tudod jól, hogy azért ennek lenne hatalmas hozadéka.

- Igen.

- Mégis miért?

Ahogy mondom, hogy semmi baj azzal, aki használja a biznisz oldalát is, mert igen, az influencer világban sokkal jobb, erősebb egy sztár-pár, szeretik az emberek, az ilyen kis apró dolgokat, privát részleteket - de én mindent csak addig a pontig tudok jól csinálni, amíg magamnak hiteles amit csinálok. Azért, hogy jól menjen a business, nem szeretnék másképp viselkedni, nem hiányzik, hogy úgy éljek, hogy " oké, most ezt el kell mondanunk, így kell viselkednünk egymással, így fogjuk a kamerát, most fotózzunk -  hogy ezt el tudjuk adni."

- A mai setlistet azt mi alapján válogattátok össze?  A mai dalok az elmúlt négy-öt év termései vegyesen. 

- Részben. A Your Love  két éven belül volt - de  abból készült egy pörgősebb, ilyen dance verzió, az Ocean. Emiatt indultak be most a nemzetközi dolgok, mert az befutott. Több országban toplistás,  két éven keresztül ment tévékben, meg rádiókban egész Európában, és most Amerikában is elkezdték játszani. Az  Ocean kinyitotta a kapukat. Emiatt szerződtünk le a görög kiadóval, akiket említettem már, hogy Európában fognak nyomni. Egy csomó dolgot köszönhetek annak a dalnak, de eredetileg, amikor megírtam, csak  Your Love volt - és személy szerint  jobban szeretem amúgy, mint a táncverziót. De hát: a világ szeret táncolni. (nevet).

- Most nagyon koncentrálok arra a március végétől, háromhetente jelenik meg tőlem egy új dal a görög kiadónál. Azokat a dalokat csinálom most folyamatosan, mert márciustól kezdik kiadni. Folyamatosan kell támadni a marketet. (nevet).

- Ezek is ilyen dance-verziók lesznek a régi dalokból, vagy teljesen újak?

- Ezek mind új dalok. Most írtam őket Athénban. Egy hónapot voltam a kiadó alkotóházában. Kibéreltek egy nagy villát a tengernél, szép kilátással. Inspiráló volt, ott egyszerűbb zenét szerezni. Úgy működik az egész rendszer, hogy azenészek és a kiadó producerei együtt laknak ilyenkor, érkeznek emberek a világ minden tájáról - és minden az alkotásról szól.  Két hétig tartott az egész - én csak másfél hetet töltöttem ott, de reggeltől estig csak zenét írunk, zenét, zenét, zenét, zenét.  Ott írtam kilenc dalt- ezzel indulunk márciusban az európai piacnak.

- Sok sikert kívánunk!

- Köszönöm!

Az új dalok érkezéséig pedig hallgasd - és nézd meg - a régiek legjavát a PetőfiLIVE sorozatban!