Most szól:
Vezeti:
 
 
2022.01.06. Csütörtök 11:24

Maddow

Jelölések:

Az év elektronikus zenei előadója

MADDOW -polgári nevén Kis Richárd- jelenleg az egyik legsikeresebb feltörekvő hazai house producer, aki 2021 nyarán Ludmilláék társaságában mutatta be első nagylemezét, zenéjéért pedig túlzás nélkül egymás után kapkodnak a legnagyobb elektronikus zenei kiadók.

Stílusa az underground house, a garázs és a hiphop elemeiből merít. Már több, mint 8 éve foglalkozik zeneírással és olyan neves külföldi kiadók gondozásában jelentek meg munkái, mint például Don Diablo kiadója, a Hexagon, Hardwell kiadója, a Revealed Recordings, a Brohug kiadója, a Brohouse és a Noir Sur Blanc. Zenéit többek között Diplo, Martin Garrix, Don Diablo, David Guetta, Oliver Heldens és még sokan mások pörgetik a rádióműsoraikban.

2021 áprilisában jelent meg első EP-je Don Diablo Hexagon kiadójánál. A kislemezről korábban már négy single-t ismerhetett meg a közönség, ezek közül a Potion című dal hatalmas sikernek örvendett, hiszen 2020-ban a világ 9. legjátszottabb bass-house, illetve a dj-k által 66. legtöbbször játszott zenéje lett.

DJ-ként fellépett már a Sziget Fesztiválon, a Balaton Soundon, a VOLT Fesztiválon és a legmenőbb budapesti klubokban is megfordult már.

INSTAGRAM