Most szól:
Vezeti:
 
 
2022.01.06. Csütörtök 11:29

Bodor Máté

Jelölések:

Az év hangszeres előadója

Bodor Máté 14 évesen kezdett gitározni a Queen hatására. Tanulmányai első éveiben Spirkó Károly és Alapi István tanítványa volt. Első zenekarával, a miskolci Donorral 2006-ban lemezt is készítettek, és még ugyanebben az évben a 17 éves Bodor Máté első helyezett lett a Miskolci Gitárpárbaj tehetségkutatón. A következő években több zenekarban is megfordult (Overload, Mytra, Lost Symphony), majd 2009-ben egy 30.000 font értékű ösztöndíjat nyert a Yamaha gitárcégtől a londoni Institute Of Contemporary Music Performance zeneiskolába. Angliában többek között az Aeon Zenben és a Chaptersben játszott, utóbbival lemezt is készített.

Bodor Máté 2012-ben tért vissza Magyarországra és lett a Wisdom együttes gitárosa, amely épp a svéd Sabaton előzenekaraként indult Európa-turnéra. A zenekar a következő évben megjelent Marching for Liberty albumán már hallható volt Máté játéka, a nagylemez pedig a Mahasz lemezeladási listáján megszerezte az első helyet.

2015-ben a skót Alestorm kereste meg Bodor Mátét, hogy turnégitárosként csatlakozzon hozzájuk. Mindeközben a Leander Risingból Leander Killsszé átalakult magyar metalegyüttesnek is tagja lett, ám a 2016-ban megjelent Túlélő című album és turné után kilépett, miután az Alestorm állandó tagja lett. Az együttes No Grave But the Sea címmel megjelent 2017-es albumán már Bodor Máté gitározott. Máté az Alestrrommal bejárta egész Európát és Amerika szerte is rengeteg színpadon gitározott már, új lemezüket pedig Thaiföldön vették fel.

Máté All but one néven saját, nemzetközi zenekart is alapított.

Bodor Máté első szóló albuma 2021-ben jelent meg albuma Oh Wow! címmel.

INSTAGRAM

FACEBOOK